Csak hagynod kell

 Nem így képzeltem a weboldal átalakítást. Hogy minden csak úgy huss, elszáll. Nemrég kaptam vissza a szervízből a laptopom és végig azon aggódtam, hogy adatvesztést fognak okozni. Sokáig nem volt hír, és újra és újra befurakodott a gondolat, hogy mindenem letörlődik, ami fontos. Itt az újabb bizonyíték a gondolat teremtő erejére. 

 Pár napja azt éreztem, hogy meg kell válnom azoktól a jegyzetektől, amelyeket akkor kezdtem el írni, amikor megkezdtem segítői munkámat. Rengeteg gondolat, tanítás, kívánság állt a sok-sokszáz oldalnyi füzetlapon. "Mi van, ha valami olyat dobok, ki, amire még szükségem lehet? " -gondoltam, de erős belső bizonyosságom volt a felől, hogy eljött az ideje ennek. Az írott szónak is teremtő ereje van. Jobb, ha egy szívbéli kérésünk van, mint sok száz. A lézerfókuszú teremtéshez egy irányt érdemes kijelölni egyszerre. Ha szétszórjuk a figyelmünket, akkor az energiánk és tudatrészeink is szétszóródnak. Mindenhol vagyunk egy kicsit, de sehol sem vagyunk igazán teljességben. 

Menjen hát!

Ahogy a füzet lapjait sorra dobtam a lángokba, furcsamód egyre könnyebb lett a lelkem. Miután leégett a tűz, és hazafelé vettem az irányt, azt éreztem, hogy a léptem is légiesebb lett. Valami felszabadult bennem. Bármi is vált füstté, köszönöm, hogy elment. Hiszem, hogy azok az információk, amik miatt ragaszkodtam a füzetek megőrzéséhez, velem maradtak, a részemmé váltak, és, ha szükséges, akkor fogom tudni alkalmazni a vérré vált tudást.

 Fura felismerés született bennem az elengedésről. Ha megértem, hogy már bennem van, amihez ragaszkodom, egyszerűen nincs többé létjogosultsága őrizni bármit is. Ekkor könnyedén képes vagyok megengedni, had menjen, ami volt. Az elengedés során egyszerűen leválnak rólunk a dolgok. Ezt az ego úgy értékeli, hogy elveszítjük az irányítást a dolgok felett és veszteség ér bennünket.
Mi azonban nem megyünk sehová, és, hogyan is veszíthetnénk el azt, ami már bennünk él? Közeledik hozzánk, ami a szívünk valódi vágya, és távolodik, amiben már nincs szeretet, csupán valamiféle ragaszkodás.

Az utóbbi egy évben ritkán léptem be a honlapomra és kevesebbet írtam a közösségi felületekre. A figyelmet inkább a belső transzformációmra helyeztem. Tegnap és ma viszont szárnyakat kaptam. Valóban, mint egy főnix madár. Írtam, szerkesztettem. Csodásan kreatív inspirált gondolatok fogantak az elmémben. 

Majd amikor kész lettem, egy kis baki elvitte - nem csak az utóbbi napok, hanem - az elmúlt 4 és fél év írásait. Egy részüket természetesen fájlokba mentettem, de van, amelyeket nem. Mikor szembesültem vele, hogy visszafordíthatatlan veszteség történt, kipirult az arcom, levert a víz. "Az nem lehet!!!" 
Majd miután beláttam, hogy nincs hátra csak előre, feltettem azt a kérdést, ami minden beszűkült tudatállapotban segít nekem: Mi az, aminek ez a helyzet teret nyit?

És lám! Mit tennél, ha nem kötne a múlt? Nem kötelezne a neved, a presztizsed? Ha nem lennél benne abban a bizonyos skatulyában, dobozban? Ha nem kellene megfelelned bizonyos elvárásoknak? Ha lehetnél következetlen? Ha most abba az irányba fordulhatnál, amerre a szíved teljességgel visz? Ha nem kellene annak a bizonyos épületnek a tégláit tovább rakosgatnod, csak azért, mert már vérrel-verejtékkel leraktad az alapjait? Mi van, ha az alapokat is lerombolod? Vagy te vagy az élet. Azt gondolod van különbség? Azt kell mondjam, nincsen. Mert minden egy. Akár véletlen műve volt, akár eltervezett, végső soron tudatos, vagy tudattalan szinteken, de te teremtetted, ami történt. Tiszta lapot adtál magadnak, amire bármit írhatsz. Bááármiiit! 

Bevallom, ha arra gondolok, milyen lenne teljesen rekonstruálni a veszteség előtti állapotot, elgyengül a testem. Ez egy erős kineziológiai válasz: Nem. De ha arra gondolok, hogy tele van lehetőségekkel minden felület, és minden nap történik valami, ami kitöltheti ezeket a szabad tereket, felvillanyozódok. Ez a kineziológiai: erős Igen.  

A kérdés tehát koránt sem az, hogy az elengedés könnyű, vagy nehéz. A kérdés az, hogy megengeded-e az élet pillanatnyi áramlását rajtad keresztül. Nem az az életed célja, hogy felépíts, hanem, hogy építs. Sokkalta fontosabb, hogy alkoss, teremts szakadatlanul, mint az, hogy kész legyél. Építeni, majd lerombolni, felépíteni, majd hagyni elveszni, felépíteni, majd elégetni, felépíteni, majd törölni... Nem számít eljut-e valakihez. Az számít, hogy megtörtént. Hogy te jelen voltál. 

Ha megengeded magadnak újra és újra az alkotás szabadságát, és erre helyezed a hangsúlyt, akkor te magad is vágysz arra, hogy ne függj a dolgoktól. Menjen, aminek mennie kell, és hadd jöjjön, ami jönni akar. Ami már nem a tiéd, azt hat lóval sem tarthatod vissza, de, ami a tiéd, azt ha elhajítod is visszatér hozzád. 

Látod? Elengedned sem kell. Csak hagynod kell!

Szeretettel: Pallér Zsuzsanna- Felhő